huazhrdanlenfrdeiwitnoptroruskslessvtr

Amerika után Hegyvidéken

dátum: 2019. szeptember 20.
A jelenkor legmagasabban jegyzet magyar ketrecharcosa, Borics Ádám tartott edzést a hazai kempósoknak a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián. A “Kölyök” becenévre hallgató MMA-harcos újabb amerikai sikere után tért vissza Magyarországra.

A repülő térdeseivel (is) aratott sikereivel egyre nagyobb hírnévre szert tevő magyar sportoló 2019-ben eddigi mindkét meccsét megnyerte az amerikai Bellator szervezetnél: technikai KO-val küldte haza Aaron Picot és Pat Currant is. Utóbbi győzelmét követően magyarországi pihenőt szánt magának, amely némiképp aktívra sikeredett, hiszen a magyar kempókák oktatására is figyelmet fordított. A kapcsolat régi és kiváló, Borics is kempóval kezdte pályafutását, és gyakorta szán időt egyébként sűrű programjában, hogy a fiatal magyar harcosokat segítse.

Szeptember közepén a Budapest XII. kerületében fellelhető Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián bővítette a kempósok tudásának tárházát, elsősorban a technikai repertoárt igyekezett fejleszteni. Mint mondta, mindig nagyon jól érzi magát ebben a közegben, számára ez olyan, mintha hazajönne, hiszen egykor ő is kempós volt. Borics azt is kiemelte, hogy jó érzés számára a srácokkal lenni és ő saját magát is ugyanolyan egyszerűnek tartja a mai napig, mint amilyen sok évvel ezelőtt volt. A 26 éves sportember mozdulatait minden résztvevő próbálta ellesni, a portugáliai Európa-bajnokságra készülő Ódor Lili és Lacza Ábel is rendkívül hasznosnak találta a foglalkozást. Mindketten azt mondták a tréningről, hogy tökéletesen illeszkedett a felkészülési programjukba és remélik, az itt ellesett fortélyokat is fel tudják használni majd saját küzdelmeik során.

A kempókák legfontosabb őszi megmérettetése az IKF Kempo Európa-bajnokság lesz október 24-26. között Portugáliában. Előtte azonban folytatódik a magyar bajnokság az Izsó Mihály Emlékverseny, Újfehértói Kempo Kupával október 5-én.